Van egy hely, mely jelentőségteljesen magasodik a Balaton fölé, és igazi koronaékszere a tájnak. Ez Tihany. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park gyöngyszeme, a Tihanyi-félsziget egyetlen községe. A falut a táj szépsége, varázslatos hangulata, történelmi emlékei teszik olyan vonzóvá.

Tihany egyik legismertebb jelensége a visszhang, mely a 18. század közepe óta létezik. De vajon hogyan működik? A Visszhang-dombon állított echókőről elkiáltott szavak a több mint 300 méterre lévő apátság északi oldaláról verődnek vissza, 2 másodperc alatt téve meg az oda-vissza közel 700 méteres távot. Ezalatt elmondható egy hexameter. Közismert visszhangpróbáló szövegnek számított a “Hős vértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntelek” verssor. Már a század elején észrevették, hogy a visszhang ereje egyre csökken. Bebizonyosodott, hogy ezért leginkább a domb és a templom közé ültetett fák megerdősödött lombja és a megnövekedett zajjal járó idegenforgalom a bűnös.

Garay János mondája alapján a tihanyi visszhang az aranyszőrű kecskéket őrző, kevély királyleány büntetése, amiért a Tókirály érte epedő fia belehalt a reménytelen szerelembe:

“Mert büntetésül mondta/A tündér átka ki:/Hogy nyelvével lakoljon./Mellyel vétett neki./S ki csengő szép szavával,/Kevélyen visszaélt,/Istennel és emberrel/Negédből nem beszélt.//Most- bárki szóljon hozzá/Bár gazdag és szegény:/Felelni köteles rá/E bércek tetején.”

Tihany a Kárpát-medencébe érkező magyaroknak hamar központi helyévé vált. Óvár nevű dombján az egyik legnagyobb és legszebb vaskori földvárat tárták fel. Kultúránk egyik alapvető dokumentuma, a Tihanyi Alapítólevél, mely I. András királyunk akaratát rögzítő oklevél 1055-ben bencés szerzetesek apátságának otthonául jelöli e helyet. Eme első, összefüggő nyelvemlékünk – addig csak innen ismert – több mint száz magyar szót tartalmaz. Tihanyt “tichon“-ként említi, mely szlávul nyugalmasat, csendeset jelent. Méltán kapta e nevet, hiszen már a természet által is védett helynek teremtetett.

Altemploma az alapító király nyughelye. A felső rész az 1700-as évek elején harmincöt évig épült a szomszédban lerombolt vár köveiből. A tatárjárás után épített gyengécske várat ugyan sikerrel védték a török és egyéb támadók ellen, azonban a Rákóczi-szabadságharc leverése után a császári udvar leromboltatta. Azonban, ha ez nem történik meg, nem létezne a barokk és az egyetemes magyar kultúra gyűjteményes remeke, az apátsági templom.

Az apátságon kívül még sok más érdekességet rejteget számunkra a félsziget. A tihanyi lakosok jellemzően szegény halászok voltak. Az egykori halászfalu életét idézi a templomot övező bájos, nádfedeles házak sora, a rendkívül hangulatos Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A skanzenben sétálva úgy érezhetjük, hogy visszacsöppentünk az előző századok valamelyikébe.

A mélybe nézve a két vulkáni eredetű tavacskát, a Külső- és Belső-tavat pillanthatjuk meg.  A tavak környékén növény és állatritkaságok sorát fedezhetjük fel. A Belső-tó, amit “Kis-Balatonnak” is neveztek, mintegy 25 méterrel magasabban fekszik, mint a Balaton. Magas sótartalma miatt vize nem iható. A Belső-tó közkedvelt nappali és éjszakai horgászhely. A rekordfogásnak egy 2003-ban kifogott 40 kilós harcsa számít. A Belső-tó partján, a szabadidőparkban szürke szarvasmarhák legelésznek, játszótér, tekepálya és hangulatos pince várja az utazót.

Déli irányban, találjuk a mandulafákat és a levendulást. Bittera Gyula az 1920-as években a francia levendulatelepekhez hasonló ültetvényt hozott itt létre. Az itt termesztett, gyógyhatású levendula-illóolajat meg is vásárolhatjuk a faluban. A félsziget másik különleges geológiai értéke, a tihanyi kecskeköröm. Ez a név tulajdonképpen a Pannon-tenger fenekén élt Congeria-kagyló ősmaradványára utal.

Tihanyban található a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, ahol a Balaton-kutatások zajlanak. Sokan nem ismerik Tihany egyik valódi különlegességét. A félsziget keleti oldalán, a sziklafalban a 11. században idetelepített ortodox görög szertartású, bazilita szerzetesek vájták ki celláikat, kápolnájukat és ebédlőtermüket. Ez Közép-Európában az egyetlen, aránylag épségben maradt remetetelep, helyi nevén barátlakások. Sajnos az idők folyamán a remetetelep egy részét egy rázuhant sziklafal megsemmisítette. A cellák a 14. század közepe táján teljesen elnéptelenedtek.

Innen nem messze található Tihany egyetlen forrása, amit korábban Orosz kútnak, ma Ciprián-forrásnak hívnak. Innen hordták fel a vizet egykor a remeték.

Nyáron rengeteg a rendezvény errefelé. Részt vehetünk a Tihanyi Ünnepi Játékok rendezvénysorozatán, vagy az apátsági templomban rendezett orgonahangversenyeken. Kihagyhatatlanok a helyi halból készült ételek, és a zamatos tájjellegű borok.

Ha valaki egyszer erre a vidékre téved, a szép emlékek újra és újra visszacsábítják majd eme “ezer arcú” helyre.

Siófok, Balaton! Nem csoda, ha mindannyiunknak e párhuzam jut először eszébe. Ó, azok a gyermekkori nyaralások! Nosztalgiázzunk el egy kicsit, majd ismerjük meg részletesebben is ezt a várost!

A Balaton délről hatalmas kiterjedésű, erdős, mocsaras szegélyű vízfelszíne egy-egy csapadékosabb időszakban áttörte az alacsony homokdombokat, s lecsapolta önmagát. Így a mai Sió vonalán széles, lápos sávot toldott a tóhoz.

292-ben Galerius császár kiirtatta az erdőt, kimélyíttette a Sió torkolatát és fa zsilipgáttal szabályozhatóvá tette a Lacus Pelso (Balaton) vizének kilépőpontját. Ennek hatására a mocsaras részek kiszáradtak, és máris vonzó településhelynek számítottak.

A tihanyi alapítólevél is említi a folyót, mely innen ered Fok (jelentése: forrás, átbukás) néven. A hasonló nevű kis település is hamarosan előbukkant. A Sió név (kis zuhogó, vízkilépő), a sí, siv hangutánzó igéből ered. A felesleges víz elvezetésére szolgáló árok a malmok mellett.

Siófok fejlődése 1816 és 1825 közötti időszakban, Beszédes József munkásságának köszönhetően vette kezdetét, miután a Sió és a Balaton vízszabályozása megtörtént. 1846-ban beindult a gőzhajózás, majd ezt 1861-ben követte a vasút. A végleges, modern zsilip 1863-ra készült el, s egy évvel később már működött a kikötő. A kikötőhöz tartozik a Balaton vízszintjét szabályozó Sió-zsilip.

Az első fürdőház 1878-ban épült, s 1891-ben megalakult a Balatonfürdő Részvénytársaság, mely hamarosan megnyitotta fürdőtelepét. Tenisz-, vitorlás-és távúszóversenyeket rendeztek itt, színházat és lóversenypályát építettek. Hírneve hamarosan nagy patinájú európai üdülőhelyekkel vetekedett.

Siófok szinte egy csapásra vált a budapesti nagypolgárság kedvelt üdülőhelyévé. Az itteni panziók hírességek sorának adtak évről-évre otthont. A hely szerelmese volt többek között Than Mór, a híres festő, Jókai Mór, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes és a siófoki születésű Kálmán Imre, a Csárdáskirálynő dallamainak szerzője. E híres emberek egykori villáját csodálhatjuk meg az Aranyparton. Kálmán Imre szülőháza ma a város múzeumának ad helyet. Makovecz Imre több látványos épületet is tervezett, Varga Imre pedig, aki a város szülötte, szobrokat mintázott a közterekre.

Az aranyparti sétányon találjuk az Ásványmúzeumot, mely az ország legnagyobb alapterületű ásványkiállítása. A plébániatemplomot is érdemes felkeresni, hogy megcsodálhassuk gyönyörű festményeit és üvegablakait. A Dél-Balatoni Kulturális Központ pedig rangos művészeti események helyszíne, mely épületet több neves szobrászunk alkotása szegélyez. Bőven van itt látnivaló!

Ma Siófok a Balaton fővárosa. Télen csendes kisváros, nyáron viszont népességének száma a százezren is túltesz. Nem csoda, hiszen tizenhét kilométernyi tópartjának egyharmad részén lassan mélyülő sekély vize  ideális fürdőzőhely.

Szeretünk Siófok!

Szombathely 2000 éves város! Büszke is ezen mivoltára, így bemutatkozáskor általában e tény kerül először említésre.

Időszámításunk után 43-ban történt, hogy Claudius császár a Gyöngyös és Perint-patak között várost alapított Colonia Claudia Savariensium, azaz Savaria néven. A Borostyánkő út, mely a Földközi-tenger vidékét a Balti tájakkal kötötte össze, kiemelt csomópontjaként szereplő Savaria hamar a tartomány polgári székhelyévé fejlődött. Kezdettől fogva szerepel mint vallási központ, az Isis-kultusz messze földön számon tartott szent helye.

A korai kereszténység számára is nagy jelentőséggel bírt e város. Az első igazi keresztény kőtemplom az ország területén az itt emelt Szent Quirinus-bazilika volt. Savariában született az Európa-szerte tisztelt püspök, az egyháztörténet legendás Szent Mártona.

A rómaiakat követő ezernél is több esztendő nagy megpróbáltatásokat tartogatott  Savaria számára. A közben megyeszékhellyé lett várost pusztította tűzvész és földrengés, cseh-bajor-tatár és török támadás veszélyének volt kitéve, továbbá osztrák, hajdú és kuruc vetélkedés határozta meg sorsát.

Mária Terézia 1777-ben püspökséget alapított Szombathely székhellyel. Az egyházmegye főpapja Szily János lett, kinek huszonkét évig tartó főpásztorsága idején élte a város fénykorát. A fellendülés városházát, püspöki palotát, székesegyházat, szemináriumot, líceumot, nyomdát, könyvtárat, árvaházat és népiskolákat teremtett a városnak.

A kiegyezést követő újabb lendület alkotta meg a mai modern, európai Szombathelyet. Olyan jelentős munkásságú politikusok, mint Széll Kálmán miniszterelnök, vagy Hollán Ernő hadmérnök és közlekedésszervező bizonyították alkalmasságukat Szombathely fejlesztésével. Már jóval az ezredforduló előtt kezdtek a határ menti elhelyezkedésből előnyt kovácsolni. A millennium és a századforduló idejére, Éhen Gyula polgármesterségének időszakára tehető e korszak csúcspontja.

A székesegyház közelében alapozási munkákat megelőző vizsgálatok alkalmával bukkantak az első római leletekre. A Romkertben látható az egykori fórumról kivezető út részlete, a római építményekre épült középkori vár maradványai és a helytartó palotája.

Az élet minősége ma Szombathelyen az országos átlagnál jobbnak mondható. Ez összefügg a város polgári hagyományaival, az iskolázottság és a szakképzettség magas fokával. A helyben megtermelt bruttó nemzeti termék alapján a magyarországi városok élmezőnyében van. Lakosságának száma 80 ezer fő.

A város folyamatosan fejlődik, korszerűsödik:

2001-ben átadták a Sugár úti Atlétikai Sportpályát.

2002-ben elkészült a gyerekek nagy örömére a Központi Játszótér, a Kalandváros, ezáltal a régi Sportliget is megújult.

2006-ban adták át az Aréna Savariát, az új, 3500 főt befogadó sportcsarnokot.

Nem utolsó sorban befejeződött a Tófürdő felújítása, mely szintén kellemes kikapcsolódásra nyújt lehetőséget.

Szombathely rengeteg látnivalót tartogat számunkra:

A Vasi Múzeumfalu a megye elmúlt két évszázadának paraszti életformáját, a népi építészeti kultúrát mutatja be, ahová 27 településről 43 építményt sikerült átmenteni és újból felépíteni. Őshonos magyar háziállatfajták betelepítése, az itt létrehozott etnobotanikai kert növényvilága, és a rendszerességgel szervezett hagyományőrző programok teszik elevenné a múzeumfalu portáit.

Az obszervatóriumban tekinthető meg  Európa egyetlen tematikus csillagászati szakgyűjteménye. Az európai színvonalú asztrofizikai kutatások eszközeit és eredményeit korunk legújabb csillagászati felfedezéseinek multimédiás szemléltetésével együtt tárja a látogatók elé. Alapvető csillagászati ismeretek szemléltetése, bemutatása interaktív formában.

A Gyöngyös-patak partján fekvő 27 hektáros botanikus kertben a mérsékelt és hideg égöv fa- és cserjefajai láthatók. Az arborétum az erdészeti növénynemesítés egyik kutatóbázisa. A kert az év minden szakaszában tartogat látnivalókat, de legkedveltebb látogatási ideje a május, a Rhododendronok virágzási ideje.

Ezen kívül még számos múzeum és galéria várja a kíváncsi érdeklődőket!

Mára Szombathely az Alpok-Adria térség egyik látványossága. Ez a 2000 éves város alig várja, hogy megmutathassa kulturális értékeit, remekbe szabott épületeit, szabadidős programjait. Adjuk hát meg neki a lehetőséget!

Történt egyszer hajdanán, a XIII. század derekán, hogy IV. Béla,  az osztrák hercegektől visszavett Óháztetőt a Kőszegi-családnak adományozta, ahol is állt egy vár. A szóban forgó család azonban az ajándékozás előtt már felépíttetett egy másik, lejjebb fekvő várat, mely a mai kőszegi vár alapja. A felső vár az idők folyamán sajnos teljesen elpusztult.

1276-ban ezekhez a várakhoz alapított falut Kőszegi János gróf, mely település a várak után a Güns nevet kapta, mivel akkoriban németek lakták. Így hát az uradalomnak két, azonos nevű vár lett a központja.

Kőszeg néven, mint magyar vár és város, szabad királyi városi rangot fél évszázad elteltével kapott. Azonban még ekkor is gyakrabban emlegették Güns néven, s a németek elkülönült városrészét Németközségnek hívták. Ezekből az időkből származik a kőszegi városháza épülete, mely az ország rangidős városházája.

Még korábban, a XIII. század végén épült az Öregtorony, német nevén Zwinger, melyet a közelmúltban alakítottak át erődből tárlatok helyszínévé. Sokunknak bizony ismerősen cseng e név, azonban nem tévesztendő össze az azonos elnevezésű drezdai képtárral. Ez csupán a véletlen műve! A Zwinger szó németül elővárat jelent, a nagy kezdőbetű pedig a német helyesírás szabályait követendően a főnévnek kijáró tisztelet jele. A drezdai Zwinger-palota viszont főnemesi lakóinak családnevét viseli.

1532-ben Szulejmán hatalmas sereggel indult Bécs ellen, ám nem jutott el odáig, mivel Kőszeg váránál, Jurisics Miklós kapitány vezetésével sikerült győzedelmesen visszaverni a török támadásokat huszonöt nap leforgása alatt .

E hihetetlen győzelem emlékére szólal meg a városban 11 órakor, az utolsó török csapat kivonulásának időpontjában is a “déli” harangszó. Később, Kőszeg várában választották Zrínyi Miklóst a török elleni sereg vezérévé.

A Wesselényi- összeesküvés kapcsán, 1671-ben itt raboskodott Gyöngyösi István a magyar barokk legnagyobb költője.

Az első világháború után Ottlik Géza a kőszegi Hunyadi Mátyás katonai alreáliskola hallgatója volt. Az Iskola a határon című, a modern magyar irodalom egyik leghatásosabb regényében ezt a meghatározó élményét örökítette meg.

Kőszeg Magyarországon rekedt, míg régiója Ausztriához került, s a helyzet a II. világháborút követően csak rosszabb lett. A vasfüggöny szinte körbekerítette.

Az ezredfordulót megelőzően végre feltámadt ez a történelmi város, s a határok jelképessé válásával egyre inkább visszanyeri régi szerepét, jelentőségét.

Kőszeg sokat csatázott magyar mivoltáért, igazán megérdemli, hogy elismerésül meglátogassuk, és városnézés közben felidézzük nagy történelmi pillanatait.

Sopron sokunk által már látogatott úticél. Azonban ezt a helyet érdemes többször is felkeresni, mivel a “leghűségesebb város” (civitas fidelissima) minden alkalommal egy újabb arcát mutatja meg nekünk.

A régi magyar Suprun személynevet ófranciául írták le először: Cyperon. Ez vált később hangzása miatt egyre inkább Sopronná.

1920-ban a trianoni béke Ausztriának ítélte a várost, azonban a lakók által kikövetelt, 1921. december 14-én megtartott népszavazáson elsöprő többséggel győzedelmeskedtek azok, akik a Magyarországhoz való tartozás mellett tették le voksukat. Ez alkalomtól viseli Sopron a leghűségesebb város előnevet.

Német neve Ödenburg, első említésekor Odinburch, ami elpusztult várat jelet. Ez a név a római romokra utal, mely nép időszámításunk kezdete körül terjeszkedett idáig. Az egyik nyugatra tartó, Aquincumból eredő hadi útjuk vezetett erre. A mai városközpont helyén már akkoriban is fejlett volt a városi élet. A római épületek nyoma a mai napig látszik a belváros alaprajzán, s a valaha ott álló fórum szobrai is előkerültek. A népvándorlás-kori népek a romokra épített sáncerődöt hagytak maguk után, így az érkező magyaroknak volt mire állítani a vármegyei ispán erődjét.

Annak idején ez a település Európa egyik első “főútja”, a Borostyánkőút mellett feküdt, ezáltal nem volt soha kikerülhetetlen. Szerencsés elhelyezkedésének köszönhetően, ha valaki Sopronra  szemet vetett, inkább kis kitérőt kellett tennie. Nem is járt igazán sikerrel senki, aki ezzel megpróbálkozott.

A XIII. században cseh, osztrák és magyar uralkodók folytattak érte harcot, majd a tatárok, illetve a törökök támadásának állt ellen sikeresen a város. Igaz, ezen csatározások alkalmával nem kerültek nagy erők mozgósításra a támadók részéről. A kuruckor jelentősebb hadmozdulatai, és az 1848-49-es szabadságharc csatái is elkerülték ezt a gyönyörű, patinás helyet. Ha gazdát is cserélt, ezt általában nem kísérte vérontás. Napóleon is békében vonult be a településre. Azonban a II. világháború és az azt követő időszak borzalmaiból jócskán kijutott a városnak. Ennek ellenére, csodával határos módon, kincseinek java megmaradt.

1354-ben Sopron már saját iskolával büszkélkedhetett, 1366-tól pedig már fizetett jegyző hajtotta végre tanácsa határozatait. A XV. században pedig önálló levéltára és kancelláriája működött. Szinte hihetetlen, hogy a mai napig fennmaradt egy, az 1379-es évből származó háznyilvántartási ív.

1402-re a lakosság száma meghaladta a négyezer lelket!

Az 1676-os tűzvész után építették a város jelképévé vált, kettős célt szolgáló Tűztornyot. A magasból a tüzet figyelő őr a nemes érkezők közeledtét is köteles volt jelezni trombitája segítségével. A vár ekkorra már elveszítette jelentőségét, árkát betemették, köré, némely helyen falai felhasználásával palotákat, házakat építettek. Manapság ezért “vár alakú” a Belváros.

A soproni bor – mely előállítása akkoriban a helybéliek zömének megélhetését biztosította- felvásárlója akkoriban Szilézia volt, azonban a poroszok meghódították ezt a területet. Nagy csapást jelentett a város számára, hogy Poroszország nem volt éppen baráti viszonyban Ausztriával. Mivel már nem volt kinek eladni a zamatos nedűt, 1748-ban a szőlőtőkék java részét kivágták. A megélhetés miatt az érdeklődés a kézművesség felé irányult.

A nagy fordulópont akkor következett be, amikor 1753-ban Rieder János szegkovács a Sopronhoz tartozó, mindig füstölgő erdős hegyoldalból műhelyébe vitt néhány parázsló “kődarabot”. Hat év múlva már üzemelt is az ország első szénbányája a területen, és ez így folytatódott 1759-től még vagy két évszázadon keresztül. A soproni ágyú- és a harangöntő műhelyek is egyre népszerűbbek lettek.

De mivel műszaki kultúra csak ott virágozhat, ahol maga a kultúra is virágzik, Sopron valóban a kultúra fellegvára volt. Neves nyomdáiban állították elő Eszterháza Európa hírű színházának több mint hetven szövegkönyvét. Számos koncertet adott itt Haydn, a méltán elismerésnek örvendő népszerű  zeneszerző.

Evangélikus líceumában és katolikus gimnáziumában többek között olyan hírességek tanultak, mint Faludi Ferenc, Batsányi János, Berzsenyi Dániel, Vajda Péter és legutóbb Weöres Sándor. Széchenyi István is itt tett magánvizsgát. Itt léptették elő Széchenyi Istvánt főhadnaggyá, és 30 évvel később, 1839-ben itt szolgált bakaként Petőfi Sándor.

Az elcsatolt országrészek intézményei mind ellehetetlenedtek, Sopronban pedig fakitermelő, harangöntő színesfémkohászat, működő szénbánya biztosított hátteret a felsőoktatásnak. A nagy hírű selmecbányai Erdészeti, Bányászati és Kohászati Főiskola is hamarosan ide költözött.

Egyszer csak, ezen a nyugati országhatárokkal körülvett településen – a határsáv szigorítottan kezelt területén – megbénult az élet. Bő harminc év elteltével sikerült csak újra, a visszatérő németajkú lakók segítségével régi helyét megtalálnia a világban.

E pompás város számtalan múzeummal büszkélkedhet, így a kíváncsi nagyközönség megtekintheti a temérdek látnivalót. Ha ez a gyönyörű város ilyen hűséges volt hozzánk Magyarokhoz, hálánk kifejezéséül látogassunk el Sopronba, és csodáljuk meg a hosszú évszázadokon keresztül megőrzött értékeit!