Észak-Alföld

Nyírbátor- Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál

A „Szárnyas Sárkány” Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál Magyarországon egyedüliként mutatja be az utcaszínház hazai és külföldi eredményeit, otthona és műhelye az utcásoknak. A kobzosok, lantosok, mímesek, csepűrágók és színháziak forgataga betölti Nyírbátor városát, s a nagyérdemű publikummal ÜNNEPet teremt.

2009-ben a fesztivál 17-ik alkalommal kerül megrendezésre. A fesztivál programjában a gyerekszínházi előadások, bábelőadások, népzenei együttesek fellépései, és minden utcaszínházhoz kapcsolódó műfaj jelen van a gólyalábasoktól kezdve, az óriás élőbábokon át a hagyományos bábszínházig, a legnagyobb érdeklődést keltő pirotechnikai eszközöket alkalmazó előadásokig.

A rendezvény helyszíne a római katolikus templom előtti tér, a Papok-rétje.

A fesztivál törzsfellépői a hazai társulatok. Hozzájuk csatlakoznak Európából és más földrészekről művészek. Nagyon kevés olyan ország van, ahonnan eddig ne érkezett volna utcaszínházi társulat, komédiás, művész. Évente körülbelül 40 együttes lép fel itt 6-10 országból. A 17 év alatt legalább 4000 színész mutatkozott már be itt közel 30 országból, az évenkénti 5-6 ezer néző előtt.

Mint minden évben, a fesztivál a városközpontban egy felvonulással kezdődik, ahol a fellépők teljes létszámban jelen vannak. A városközpontot jelentő Szabadság téren vonulnak körbe, ahol a város polgármestere jelképesen átnyújtja a város kulcsát a színészek, gólyalábasok számára, jelezve ezzel a háromnapos mulatozás kezdetét. Kitűnő programok, tehetséges színészek, komédiások és a helyi művészeti csoportok szórakoztatják a nagyérdeműt mesébe illő három napon keresztül, s a harmadik napon sárkányégetéssel zárják le a felhőtlen szórakozás időszakát.

szarnyas-sarkany3

Elérhetőségek:

Szárnyas Sárkány Kulturális E.C. – Winged Dragon Cultural Enterprise – 4300 Nyírbátor, Szabadság tér 8-9. Pf.21. Tel./fax: 06-42/281-748 Tel.: 06-42/510-158, 06-42/510-100 E-mail: sarkany.nyirbator@vnet.hu

Dózsa György igazgató Gédra Katalin gazdasági vezető Kocsány Rita kapcsolattartó

Honlap: http://szarnyas-sarkany.hu

Észak-Alföld