Egerszalók


Ha meghalljuk e nevet, Egerszalók, legtöbbünknek először a gyönyörű környezetben fekvő, méltán népszerű gyógyhatású fürdő jut eszünkbe.
A falu területén felbukkanó gyógyvíz népszerűsége még az egri borokén is túltesz. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez utóbbit megvetnék az idelátogatók, sőt, sokan a két élvezet együttes mívelésére esküsznek.

800px-Hungary_Egerszalok

A domboldalon lefolyó víz csodálatos természeti képződményt – 120 négyzetméteres mészkőlerakódást – épített ki.

A vidék további geológiai látványosságai a “kaptárkövek“. Ezek a kúp alakú képződmények valószínű, hogy a vulkáni utóhatások következtében feltört kovasavas meleg vizek hatására erősebben átkovásodott riolittufa maradványai.

A víz már a földtörténeti időkben is munkálkodhatott ezen a vidéken, ennek ékes bizonyítéka a földből minduntalan előbukkanó riolittufa.
E könnyen alakítható kőzetbe barlanglakásokat vájtak, melyek közül néhányban még manapság is laknak.

Szalók a honfoglalás óta lakott hely volt, a Szalók nemzetség ősi birtoka.
1551-ben, a török hódoltság idején végzett összeírás szerint csak 17 család élt itt. Két évvel később Szalók ismét pusztává vált, azonban hamarosan újranépesedett.
1579-ben a települést már Egyházasszalók néven írják az okiratok.

Az 1550-es évektől és 1930-as évekig Szalók többször vált néptelenné, de mindig újranépesedett.
1731-ben főleg német telepesek kerültek a községbe, majd a 18. század közepétől ismét sok magyar érkezett.

A feltörő hévíz sokáig szabadon folyt el, s a belőle kicsapódó habzóan fehér mészkőtornácokból medencét hozott létre. A természet ily módon egy gyógyvízzel teli hatalmas “káddal” ajándékozta meg az embereket. Amikor aztán már messzi tájakról is ide jártak fürdőzni a népek, a növekvő igények kielégítése érdekében hozzáláttak a gyógyfürdő fejlesztéséhez.

A kálciumot, magnéziumot tartalmazó hidrogénkarbonátos gyógyvíz jótékony hatását felismerve a falu mára a gyógyturizmus központja (Salt Hill Thermal Spa). E gyógyerő főleg csontsérülések, ízületi és reumatikus bántalmakban szenvedők részére nyújt enyhülést.

Egerszalókon azok számára is biztosított a kellemes kikapcsolódás, akik kevésbé kedvelik a fürdőzést. A Laskó-patak felduzzasztásával kialakított tó a környék legnagyobb vízfelülete, mely kitűnő horgász- és kirándulóhely.

Amíg a nagyszülők áztatják sajgó porcikáikat, addig a család mozgalmasabb kikapcsolódásra vágyó tagjai bebarangolhatják e csodás környéket. A hosszas kirándulás után semmire nem vágynak majd jobban, mint hogy ők is megmerítkezhessenek a gyógyvízben!




Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*