Sopron


Sopron sokunk által már látogatott úticél. Azonban ezt a helyet érdemes többször is felkeresni, mivel a “leghűségesebb város” (civitas fidelissima) minden alkalommal egy újabb arcát mutatja meg nekünk.

A régi magyar Suprun személynevet ófranciául írták le először: Cyperon. Ez vált később hangzása miatt egyre inkább Sopronná.

1920-ban a trianoni béke Ausztriának ítélte a várost, azonban a lakók által kikövetelt, 1921. december 14-én megtartott népszavazáson elsöprő többséggel győzedelmeskedtek azok, akik a Magyarországhoz való tartozás mellett tették le voksukat.
Ez alkalomtól viseli Sopron a leghűségesebb város előnevet.

Német neve Ödenburg, első említésekor Odinburch, ami elpusztult várat jelet. Ez a név a római romokra utal, mely nép időszámításunk kezdete körül terjeszkedett idáig. Az egyik nyugatra tartó, Aquincumból eredő hadi útjuk vezetett erre.
A mai városközpont helyén már akkoriban is fejlett volt a városi élet. A római épületek nyoma a mai napig látszik a belváros alaprajzán, s a valaha ott álló fórum szobrai is előkerültek.
A népvándorlás-kori népek a romokra épített sáncerődöt hagytak maguk után, így az érkező magyaroknak volt mire állítani a vármegyei ispán erődjét.

800px-Sopron_z19

Annak idején ez a település Európa egyik első “főútja”, a Borostyánkőút mellett feküdt, ezáltal nem volt soha kikerülhetetlen. Szerencsés elhelyezkedésének köszönhetően, ha valaki Sopronra  szemet vetett, inkább kis kitérőt kellett tennie. Nem is járt igazán sikerrel senki, aki ezzel megpróbálkozott.

A XIII. században cseh, osztrák és magyar uralkodók folytattak érte harcot, majd a tatárok, illetve a törökök támadásának állt ellen sikeresen a város. Igaz, ezen csatározások alkalmával nem kerültek nagy erők mozgósításra a támadók részéről.
A kuruckor jelentősebb hadmozdulatai, és az 1848-49-es szabadságharc csatái is elkerülték ezt a gyönyörű, patinás helyet. Ha gazdát is cserélt, ezt általában nem kísérte vérontás. Napóleon is békében vonult be a településre.

Azonban a II. világháború és az azt követő időszak borzalmaiból jócskán kijutott a városnak
. Ennek ellenére, csodával határos módon, kincseinek java megmaradt.

1354-ben Sopron már saját iskolával büszkélkedhetett, 1366-tól pedig már fizetett jegyző hajtotta végre tanácsa határozatait. A XV. században pedig önálló levéltára és kancelláriája működött.
Szinte hihetetlen, hogy a mai napig fennmaradt egy, az 1379-es évből származó háznyilvántartási ív.

1402-re a lakosság száma meghaladta a négyezer lelket!

Az 1676-os tűzvész után építették a város jelképévé vált, kettős célt szolgáló Tűztornyot. A magasból a tüzet figyelő őr a nemes érkezők közeledtét is köteles volt jelezni trombitája segítségével. A vár ekkorra már elveszítette jelentőségét, árkát betemették, köré, némely helyen falai felhasználásával palotákat, házakat építettek. Manapság ezért “vár alakú” a Belváros.

A soproni bor – mely előállítása akkoriban a helybéliek zömének megélhetését biztosította- felvásárlója akkoriban Szilézia volt, azonban a poroszok meghódították ezt a területet. Nagy csapást jelentett a város számára, hogy Poroszország nem volt éppen baráti viszonyban Ausztriával.
Mivel már nem volt kinek eladni a zamatos nedűt, 1748-ban a szőlőtőkék java részét kivágták.
A megélhetés miatt az érdeklődés a kézművesség felé irányult.

A nagy fordulópont akkor következett be, amikor 1753-ban Rieder János szegkovács a Sopronhoz tartozó, mindig füstölgő erdős hegyoldalból műhelyébe vitt néhány parázsló “kődarabot”.
Hat év múlva már üzemelt is az ország első szénbányája a területen
, és ez így folytatódott 1759-től még vagy két évszázadon keresztül.
A soproni ágyú- és a harangöntő műhelyek is egyre népszerűbbek lettek.

De mivel műszaki kultúra csak ott virágozhat, ahol maga a kultúra is virágzik, Sopron valóban a kultúra fellegvára volt. Neves nyomdáiban állították elő Eszterháza Európa hírű színházának több mint hetven szövegkönyvét.
Számos koncertet adott itt Haydn, a méltán elismerésnek örvendő népszerű  zeneszerző.

Evangélikus líceumában és katolikus gimnáziumában többek között olyan hírességek tanultak, mint Faludi Ferenc, Batsányi János, Berzsenyi Dániel, Vajda Péter és legutóbb Weöres Sándor. Széchenyi István is itt tett magánvizsgát.
Itt léptették elő Széchenyi Istvánt főhadnaggyá, és 30 évvel később, 1839-ben itt szolgált bakaként Petőfi Sándor.

Az elcsatolt országrészek intézményei mind ellehetetlenedtek, Sopronban pedig fakitermelő, harangöntő színesfémkohászat, működő szénbánya biztosított hátteret a felsőoktatásnak. A nagy hírű selmecbányai Erdészeti, Bányászati és Kohászati Főiskola is hamarosan ide költözött.

Egyszer csak, ezen a nyugati országhatárokkal körülvett településen – a határsáv szigorítottan kezelt területén – megbénult az élet.
Bő harminc év elteltével sikerült csak újra, a visszatérő németajkú lakók segítségével régi helyét megtalálnia a világban.

E pompás város számtalan múzeummal büszkélkedhet, így a kíváncsi nagyközönség megtekintheti a temérdek látnivalót.
Ha ez a gyönyörű város ilyen hűséges volt hozzánk Magyarokhoz, hálánk kifejezéséül látogassunk el Sopronba, és csodáljuk meg a hosszú évszázadokon keresztül megőrzött értékeit!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*